Magyar Asztalos és Faipar 2011. 10. szám, 80-81. oldal
Szerző: Dr. Tóth Sándor László
Többünkben élhet még korábbi – gyermekkori – gyűjtő hajlamunk, amelyből később szenvedély is válhatott. A leggyakoribb gyűjtési területeket tekinthetjük át a két színben nyomott gyufacímke-sorozaton. Csak emlékeztetőül: a gyufacímke a hámozott furnérból készült gyufásdoboz (küldoboz) felső oldalára ragasztott képes papír. Az ábrázolt gyűjtési területek a képen a (posta) bélyeg, a fafaragás, a gyufacímke, a képeslap, a könyv és a régiség.
A nagy múltú hazai gyufagyártással a Magyar Asztalos 1998. évi 12. számában foglalkoztunk. Azóta Budapesten (Budafokon) már nem gyártanak gyufát, Szegeden is főleg reklámcélú, nem dobozos, hanem ún. levélgyufát készítenek. Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy az 1960-as évek elején nagy divatja volt a gyufacímke gyűjtésének; abban az időben mintegy harmincezren hódoltak ennek a hobbinak. A jó gyufacímke valójában kisgrafika, a klasszikus gyufásdoboznyi méretű mini képek művészete. A következőkben válogatást mutatunk be ezen címkékből a 19. század második felétől a 20. század végéig.
Az első világháború előtt
Ismert, hogy a zajtalan és robbanásmentes gyufa feltalálója a magyar Irinyi János volt, aki Pesten 1839-ben gyufagyárat is alapított. Tömeggyártásról lévén szó, a gyártás; szál- és dobozgyártás egyes műveleteit már a 19. század második felében gépesítették. A 19. század vége felé az országban 22 gyufagyár működött többek között Budafokon, Besztercebányán, Győrben, Eszéken, Parajdon, Rózsahegyen, Pesten, Szegeden és Temesváron. Tudnunk kell, hogy akkor a 20 főnél többet foglalkoztató üzemeket, műhelyeket már gyárnak nevezték.
A 19. század hetvenes éveiben már megjelentették a Széchenyi Istvánt, Deák Ferencet és Ferenc Józsefet ábrázoló címkéket a dobozokon; ez utóbbiakon a császár „díszmagyarban” látható. Ebben az időszakban Petőfi Sándor arcképével is készített gyufásdobozokat a Fürst Gőzgyufagyár; ezeknek az árusítását azonban megtiltották, a forgalomba került darabokat meg összeszedték – olvashatjuk Török Zoltán gyufacímkegyűjtőről a „Mai Újság” 1986 áprilisában megjelent riportban.
Az első világháború előtti időszakból származó gyufacímkékből a Kanadába emigrált gyűjtő, Frank J. Mrazik és Magyar Ákos jóvoltából mutatok be néhányat, „korai gyufacímkék” aláírással/megjelöléssel.
Az első és második világháború között
Ekkor, pontosabban 1929-ben magyar, osztrák, majd svéd érdekeltségben, ill. tulajdonban 10 gyufagyárról tudunk az országban: Albertfalva, Baja, Győr, Gyula, Kecskemét, Pesterzsébet, Szombathely, Tokaj a már említett Budafok és Szeged mellett. A továbbiakban a svéd tulajdonos a gyufagyártást Budafokra, Kecskemétre és Szegedre koncentrálta, a többi gyárat megszüntette. Ekkor jött létre a Magyar Gyújtógyárak Rt., majd a Magyar Általános Gyufaipari Rt. Ebből az időszakból származnak a szegedi és budafoki gyufagyárakat képviselő címkék.
A második világháború utáni időszak az ezredfordulóig
1950 és 2000 között nemcsak a gyufagyártás volumene, gépesítettsége növekedett, hanem fejlődött a gyufagyárban lévő címkekészítés is. A bemutatott gyufacímkék és ábraanyaguk ennek fejlődését tükrözi; az 1950-es évek fonodai, kerékpár- és varrógépgyári kétszínű nyomása után a többszínnyomott, városok épületeivel találkozhattunk a forgalomban lévő gyufák dobozain. A gyufagyári nyomdatechnika fejlődését először a száraz, majd a nedves ofszet eljárás meghonosítása, egyben a címkék minőségének ugrásszerű javulása jelzi az 1970-es, '80-as években.
Közvetlenül a politikai és gazdasági rendszerváltás után készültek az igen reprezentatív „koronás” gyufák, amelyeknek címkéjén a magyar korona is megjelent. Ezeknek a gyufacímkéknek a gyártását azonban be kellett szüntetni, mivel a magyar (szent) korona a magyar államiság egyik ereklyéje, állami jelvénye, amelyet csak az állami szervek jogosultak használni. Így lett a „koronás” gyufából korona gyufa. Az 1990 előtti időszak gyufacímkéinek témaválasztása igen gazdagnak mondható. Jó minőségben jelennek meg a hazai városok és épületeik: Esztergom – bazilika, Hévíz – fürdőpavilon, Lillafüred – Palota szálló, Pécs – dzsámi, Szeged – a román kori Dömötör-torony; a virágok: búzavirág, írisz, kardvirág, margaréta, muskátli, (sárga) rózsa. Külön is megemlítendő a halak sorozat: a balin, csuka, kecsege, ponty, sügér, süllő és a tógazdasági ponty, amelyek Lewit Péter grafikai tervei alapján igen igényes kivitelben készültek 1986-ból.
Végül, de nem utolsósorban bútorok is megjelentek gyufacímkéken. A hajlított bútorok történetéből ismerjük, hogy Thonet Michael az elsők között a csehországi Bystřycében építette fel gyárát. A 20. századi n.p. TON BYSTŘICE nemzeti vállalat bystřycei törzsgyárából és négy másik üzeméből származó székekből állította össze reprezentáns gyufacímke-gyűjteményét, ami szakmai oldalról külön érdekességnek számít. Láthatóan a bystřycei gyár termékei között a hajlított elemekből felépülő székek változatlanul megtalálhatók.
Összefoglalás helyett
A bevezetőben felsorolt gyűjtési szokások részben megváltoztak, olyan új gyűjtési ágak keletkeztek és szorultak vissza, mint pl. a telefonkártyáké. A postai automata (kép nélküli) bélyegzések ellenére még részben tartja magát a postabélyegek gyűjtése, a képeslapok helyett viszont SMS-t, fényképeket küldenek egymásnak mobiltelefonjaikon, és nemcsak a fiatalok. A hazai gyufagyártás visszaszorulásával, a tematikus címkék eltűnésével gyakorlatilag megszűnt a gyufacímkék gyűjtése is. Egyre terjed viszont a régiségek keresése, gyűjtése, amelyeknek beszerzése, értékesítése már évek óta sajátos, külön kereskedelmi ágazattá vált.