GYUFA – Gyufaipari Vállalat üzemi híradója, 1988. (XIV. évfolyam) 2. szám, 6-7. oldal
Írta: Barna József
Októberben szabadságomat töltöttem Gyulán. A gyógyfürdőbeli pihenés mellett felkerestem a Húsipari Kombinát központjában Szigethy Attilát. Szigethy Attila nyugdíjasaként - többek között - ipartörténeti kutatással is foglalkozik Kétegyházi út 1. sz. alatt. “Húsipari Üzemtörténeti Gyűjtemény” c. múzeum alapítója és vezetője. Az itt látható szakgyűjteményen kívül a Gyulai Vármúzeumban is van egy helyiség, ahol a gyulai húsfeldolgozás történetét mutatják be. Szigethy Attilának a húsipar történeti kutatásai közben a gyulai gyufagyárral is kellett foglalkozni. A gyulai gyufagyár területét és épületeit egy nagyhírű hentesmester (Stéberl András - szerk. megj.) vette meg, ahol megteremtette a nagyüzemi húsfeldolgozás feltételeit.
Szigethy Attila elbeszélései, a múzeumban található két doboz század elejei fénykép a gyufagyár belsejéről, a Megyei Levéltárban fellelt iratok, a Gyufaipari Vállalat központjában lévő okmányok, a korabeli gyufás-címkék és dobozok alapján a gyár rövid története a következő:
A gyulai gyufagyárat 1856-ban(?) alapították és 1938-39-ben szüntették meg. A Megyei Levéltárban ugyan sem az alapítólevelet, sem a gyár pontos leállításáról szóló okmányt nem találtam. A gyár alapítása egy 1930-as évek közepén kiállított irattári statisztikai adatszolgáltatáson szerepel. A gyár első évtizedeiről kevés anyagot sikerült találni. A gyár valószínű alapítói Neubauer Mór és Szemetán(?) Fülöp, a gyár termékeinek védjegye a lángoló mécses. Termékük az 1879-es Székesfehérvári Országos Kiállításon érdeméremmel lett kitüntetve.
A Béke sugárúton (régi neve: Erdélyi Sándor út) a vasútállomástól pár száz méterre 1881-ben épült fel a korszerűnek tekinthető gyufagyár főépülete.
A Neubauer-Szemetán(?) cég 1886. szeptember 2-án a gyárat eladta. Az új tulajdonosok Reisner és Czinczár lettek. Később a gyár teljesen a Reisner család tulajdonába került.
Ungár és Társa is alapított egy gyufagyárat az úgynevezett Back-majorban, de a termelést 1887-ben beszüntették és a berendezéseit eladták a sugárúti gyufagyárnak. A gyár fő termékei alapítástól a leállításig sorrendben a következők: sárgafoszforos, foszforszeszfiszulfidos és vörösfoszforos gyufa. A sárgafoszforos gyufát - Irinyi féle gyufát - 1913-ig, foszforszeszfiszulfidos gyufát 1927. novemberig, a vörösfoszforos gyufát a gyár leállításáig termeltek.
A századforduló körül mind a három féle gyufatípust egyidőben is gyártották. A sárgafoszforos gyufagyártásnál a legjobb masszakészítőnél is előfordult, hogy a massza tönkrement, korabeli szakkifejezéssel élve “bedöglött”. A romlott masszát masszatemetőbe vitték. Minden gyufagyár mellett volt masszatemető, a temető kb. 2 méter mély árok, ebbe öntötték a felmelegítéskor hígfolyóssá vált, tehát elrontott masszát.
A gyulai húsüzem építkezésénél két masszatemetőt is találtak. Mivel szabadlevegőn a tűző nap hatására a sárgafoszforos föld füstölni kezdett, a gödröket betemették, a felületet lebetonozták és ott utat létesítettek.
A századforduló körül a gyulai gyár termékeit különböző méretű papírtokban és két különböző méretű fafurnér dobozban hozták forgalomba. Küldoboz méretük 58 x 38 x 18 mm és 43 x 28 x 13 mm. Az előző volt főtermékük, az úgynevezett 4/4-es méretű 60 szálas gyufa. A megmaradt, régi gyulai gyufagyárban készült gyufásdobozok alapján következtetni lehet arra, hogy a századforduló előtt a dobozokat kézzel készítették, majd utána pedig géppel gyártották. A gyár létszáma a gépesítéssel fokozatosan csökkent. A magyar gyárak és iparvállalatok 1906 - 1907-es címtárában található, hogy Reisner Emánuel Művegyészeti Gyufagyára 180 fős létszámmal dolgozik. Kénes szalon és svéd gyufát gyártanak. Ez minden bizonnyal valós szám. Az előző években a létszám még magasabb lehetett, hiszen a dobozokat kézi munkával állították elő.
A Megyei Levéltárban található egy viszonylag értéktelennek tűnő anyag, amely a gyulai gyufagyár 1900. évi kibővítését tartalmazza. Ebből megtudhatjuk, hogy a gyár főépülete 42 x 12 méter. Az igazgató engedélyt kért az üzem kibővítésére, a főépület mellé egy kis helyiséget létesítenek, melybe az erőműtelepet helyezik. Az engedélyeztetési eljárás több évig elhúzódott, mert az egyik környékbeli lakó kifogásolta a gyufagyár bővítését. Indokai: sűrűn előforduló tüzek és az onnan kiáramló bűz. Ezek alapos okok voltak, hiszen abban az időben a gyárakban paraffin helyett ként használtak, a folyékony kén szaga kellemetlen. A gyárban készült szalon gyufa ugyan paraffinos, de az alapanyaga foszforszeszfiszulfid, ami a gyártás idején szintén nem kellemes illatú.
A Megyei Levéltárban található az 1925. szeptember l5-én bekövetkezett halálos kimenetelű tüzeset dokumentumai. Kaisch Teréz a mártógépről leszedett fejes gyufaszálas tálcát a hasához támasztva vitte a töltőgéphez. A töltőgépkezelő kézzel rendezte, símította a tálcában lévő gyufát, amely meggyulladt, a láng átcsapott egy másik tálcára, onnan pedig a Kaisch Teréz kezében lévőre. A felvett jegyzőkönyvben szerepel, hogy rövid időn belül a gyufagyárban ez a második halálos kimenetelű tűzeset.
A gyulai gyufagyárat 1927 közepén a „SZIKRA” Magyar Gyujtógyárak Rt. megvette. A régi tulajdonosok Gyula Város Tanácsát errő1 1927. június 7-én tájékoztatták. A levelet aláírták: Reisner Emánuel, Reisner Artúr, Reisner Béla, Reisner Endre. Gyula Város Tanácsát a SZIKRA június 14-én értesítette, egyben közölte, az új igazgató Reisner Endre. Bejelentették továbbá, hogy gyáraik vannak még Budafokon és Szegeden. A gyár új neve: „SZIKRA” Ungarische Zündholzfabriken Aktiengesellschaft Fabrik Gyula. A SZIKRA vezetősége utasította a gyulai gyár igazgatóját, hogy 1927. október 18-tól - a többi gyárban már bevezetett - egységes termelési naplót kell vezetni németül. A központból a levelezés szintén németül bonyolódott. A raktáron lévő foszforszeszfiszulfidot még abban a hónapban feldolgoztatták. Utána a gyárban csak biztonsági gyújtót, vagy más néven svéd gyufát gyártottak.
Az 1928-as magyar-svéd gyufaszerződés megkötése után mind a 10 gyufagyár svéd irányítás alá került. A fontosabb gyufagyárak 1929. évi átlagos létszáma és évi termelése:
budafoki gyufagyár: 129 fő, ebből: 48 fő férfi és 81 fő nő volt, termelés: 91,14 millió doboz,
szegedi gyufagyár: 127 fő, ebbő1: 46 fő férfi és 81 fő nő volt, termelés: 72,21 millió doboz,
kecskeméti gyufagyár: 90 fő, ebből: 28 fő férfi 62 fő nő volt, termelés: 40,6 millió doboz,
gyulai gyufagyár: 55 fő, ebből 19 fő férfi és 36 fő nő volt, termelés: 34,15 millió doboz.
A többi gyufagyárat 1928-ban leállították, vagy 1929-ben már csak részlegesen termelt.
A felsoroltakból kitűnik, hogy a gyulai gyufagyárban a termelékenység magas volt, a gyár a központi vezetés részére pár évig biztonsági tartalék. Miután az 1930-as évek második felében a budafoki üzemben egy, a szegedi üzemben pedig két nagyteljesítményű mártógépet szereltek fel, a gyulai üzemet leállították. A Megyei Levéltárban található statisztikai adatszolgáltató lapon, a nyomtatvány hátsó oldalán annak kitöltője szerencsére felsorolta a gyufagyári gépeket, berendezéseket. (Ez a felsorolás nem volt szükséges az adatszolgáltatáshoz.)
A gyulai gyufagyár gépei és berendezései az 1930-as évek közepén a következők:
1 db rókafarkfűrész
5 db beldoboz készítő gép
4 db küldobozkészítő gép
1 db háncsosztó gép
3 db hámozógép
1 db szálvágógép
1 db csomagológép
4 db címkézőgép
1 db fejes gyufa rendező (ricset)
2 db tisztítóasztal
1 db szálszárító dob
1 db szálberázó
1 db mártógép
3 db töltőgép
1 db festőgép
2 db körhagyós malom
3 db masszaörlő
2 db dobozszárító
A felsoroltakból kitűnik, hogy a gyulai gyufagyárban 1 db mártógéphez szükséges teljes gépsor rendelkezésre állt. Az energiatelepről megtudhatjuk, hogy 1 db 160 m2 fűtőfelületű vegyes tüzelésű gőzkazánuk volt. Dolgozott 1 db 160 lőerős gőzgép, 2 db generátor 23 kW teljesítménnyel. A gőzkazán és a gőzgép teljesítménye a többi korszerű gyufagyáréhoz viszonyítva túlméretezett. A gyufagyártás energiaköltsége magas, de a bér és anyagköltség alacsony. A minőség jó. A gyár leállítására elsősorban az alacsony hazai gyufafelhasználás miatt került sor.
